Hetedikeseink felfedezőúton a Felvidéken
„A magyar művelődésnek évszázadok folyamán szent földje volt a Felvidék. Itt folytak le a nagy események: Balassa Bálint ajkán először szólalt meg a maga igazi hangján a magyar líra, Pázmány Péter szelleméből itt pattant ki a művészi magyar próza, innen indult ki két nagy szellemi áramlat: az ellenreformáció és a felvilágosodás, itt kezdte kifejteni Kazinczy a megújulni készülő magyar irodalom programját s itt élte át az emberi sors problémáit Madách, (…). Majd három évszázadig a Felvidék volt a magyar szellemiség otthona.” (Schöpflin Aladár: Felvidék)
E szellemiségből kívántunk megtapasztalni „valami igazit”, amikor tervezni kezdtük hetedik osztályosaink részvételét a Határtalanul programban.
2024. május 14-én reggel indultunk felfedezőútra a szombathelyi Dési Huber Általános Iskola hetedikeseivel együtt. Első megállónk a „határon túl” Deáki volt, itt várt ránk idegenvezetőnk, Laci bácsi, aki a román kori bencés apátsági templomhoz kalauzolt minket. Emlékezetes másfél órában volt részünk: a templom hosszú évszázadokon átívelő történetét „minden titkok ismerője”, egy csodálatos nyugdíjas pedagógus, Hajdú Ferencné Irénke néni tárta fel előttünk. Pray-kódex, Halotti beszéd, Schulek Frigyes – ismerős nevek, címek, művek a múltból. Mintha minden és mindenki kapcsolódott volna valamilyen módon a deáki templomhoz.
A deáki szállásunk elfoglalása után Galántára mentünk, a Kodály Zoltán Általános Iskola volt következő állomásunk. Gondozott, szép kert, takaros, újszerű iskolaépület – és sajnos egyre kevesebb diák. 1950-től tanulhattak újra itt magyar nyelven a gyerekek: pár évtizede még 700-800 diák, mára sajnos feleződött a számuk. Néhány fotó készítése után Dévény felé indultunk, de nem sikerült „belépni a dévényi kapun”: a vár és környéke konferencia miatt nem volt látogatható aznap.
Pozsony volt első napunk utolsó állomása. A Duna fölé emelkedő várkomplexum, Pozsony jelképe mindannyiunkat lenyűgözött. Csodálatos kilátás nyílt innen a városra és a Dunára.
Második napunkat Bajmócon indítottuk. Nemcsak a Felvidék, hanem Közép-Európa egyik legnépszerűbb és leglátványosabb várkastélya az ősparkkal övezett domb tetején álló festői, romantikus stílusú bajmóci vár. Pompás termei helyszínül szolgálnak nemzetközi filmforgatásoknak, szellem- és kísértetfesztiváloknak. Az épület alatt húzódó cseppkőbarlangba is lemerészkedtünk, aztán elidőztünk kicsit a bazársoron, megpihentünk a hatalmas öreg hársfa alatt, ahol állítólag Mátyás király is szívesen időzött.
Selmecbányán folytattuk az időutazást. A Selmeci-hegység 800-1000 méteres hegyei közti katlanban épült városkának sajátos hangulata van, nem véletlen, hogy a Világörökség része. A természeti adottságok miatt az egykori híres bányaváros minden tere és utcája más szinten fekszik, mégis tökéletes összhangot tapasztalhatunk a macskaköveken sétálva.
Az építészet hasonló lenyűgöző remeke a Garam völgyében elhelyezkedő bencés apátság. Szlovákia második legnagyobb kolostorát ismerhettük meg itt. A kolostor mellett itt található a törökök ellen emelt fellegvár, valamint a Szent Benedeknek és Szűz Máriának szentelt gótikus templom is, ami egy ott elhelyezett kőtábla szerint pontosan Európa földrajzi központjában fekszik. A monda szerint Garamszentbenedeket egy titkos alagútrendszer köti össze nemcsak Újbányával és Nyitrával, hanem Esztergommal is. A templom csodás szárnyasoltára Európa-szerte híres.
Harmadik napunk sem volt kevésbé tartalmas, mint az előző kettő. Reggeli után Trencsén várát vettük be. A vár leghíresebb tulajdonosa Csák Máté, „a Tátra és a Vág ura” volt. A város fölé magasodó pazar épületegyüttesben tett látogatás különleges élmény volt: a legmagasabb toronyba szűk csigalépcsőn fölmerészkedő diákjaink látványos fotókat készíthettek – „ameddig a szem ellát”. Kis városnézés után Trencséntornyoson tiszteletünket tettük a Rákóczi-szabadságharc kurucok számára legnagyobb vereséggel járó csatája, a trencséni csata emlékművénél.
Aztán következett Beckó vára, vagy ahogy a népnyelv hívja, a bolondvár (Bolondóc). A Felvidék legöregebb vára, már Anonymus is említi. Az 50 méter magas sziklaszirtre emelt várhoz sok legenda fűződik, a legismertebb szerint Stibor vajda (vagy Mátyás király?) adományozta kedves udvari bolondjának, Beckónak. Az biztos, hogy a hely egy csoda. Még romos állapotban is erőt, tekintélyt sugároznak falai. Nem véletlenül volt bevehetetlen vár. Szép teljesítmény, hogy mi mégis megpróbáltuk „elfogalni”.
A nap zárásaként szállásadónk mezőgazdasági vállalkozó fia, Cserge Balázs fogadott minket. Arról mesélt, hogyan lehet Szlovákiában a nagyapák földjét megtartva mezőgazdaságból megélni, őrizni a magyarságot, az anyanyelvet. Tanulságos volt ez a találkozás.
Utolsó napunkon reggel szakadó esőben buszoztunk Zólyomba. Esernyővel, esőkabátban sétáltunk föl a várba, melynek falai Balassi Bálint emlékét őrzik. Tettünk egy sétát a város főterén, aztán továbbindultunk Körmöcbányára, hogy betekintést nyerjünk a pénzverés fortélyaiba.
Körmöcbánya Magyarország leggazdagabb városai közé tartozott a múltban, „aranyvárosként” emlegették. Károly Róbert adományozott neki szabad királyi és bányaváros címet, pénzverdéje messze földön híres volt. Máig is működik: itt készítik a szlovák 1 és 2 eurós érmét. S bár érdekes volt az idegenvezetés, a legnagyobb hatás mégis a gyönyörű panorámának köszönhető: a városközpont (háttérben a hegyekkel) egy igazi ékszerdoboz.
Kiváló sofőrünknek köszönhetően gyorsan, zökkenőmentesen érkeztünk haza 17-én estefelé. Fáradtak, de elégedettek voltunk, teli történetekkel. Nagy kaland – szép élmények. A Felvidék csodálatos. A világ hatalmas. Határtalanul.
