Iskolánk névadójának, Kossuth Lajosnak a születésnapját minden évben egy projektnappal ünnepeljük meg. Így történt ez az idén is.
Az időjárás sajnos nem volt kegyes hozzánk, így a szabadtérre tervezett programjaink egy részét az iskolaépületben kellett megvalósítani, de így is érdekes, változatos és – reméljük – emlékezetes programot tudtunk szervezni diákjainknak.
A megnyitóra és a 8. osztályosok megemlékezésére a tornateremben került sor, ám a Kossuth futást, 1802 métert felsős tanulóink a csepergő esőben is teljesíteni tudták. A kicsik, zászlókkal a kezükben lelkesen futottak a tornateremben. 😊
Ezt követően, némi tízórai és folyadékpótlás után, akadályversenyen mutatták meg diákjaink kreativitásukat, tudásukat és ügyességüket.
A remek hangulatú délelőtt közös énekléssel, koszorúzással és eredményhirdetéssel zárult.