Író-olvasó-rajzoló találkozó – Vendégünk volt Bosnyák Viktória

A Berzsenyi Dániel Könyvtár, az egyházasrádóci települési könyvtár és az iskola együttműködésnek eredményeként sikeres olvasás-népszerűsítő program valósult meg. Ennek keretében Bosnyák Viktória népszerű ifjúsági író és  Dudás Győző  illusztrátor tartott előadást az iskola diákjainak, amit ők nagy érdeklődéssel fogadták.

Néhány diákunk ismerősként köszöntötte az írónőt, hiszen a tavalyi tanévben megrendezett Olvass el! olvasási verseny kaposvári döntőjében már találkoztak: Tündérboszorkány című könyvéből rendezett vetélkedésben brillíroztak akkori negyedikeseink!