2026. 05. 18-22.
05. 18. hétfő
Korai indulás és néhány óra utazás után kissé álmosan érkeztünk meg „Gömörországba”, azaz Gömör vármegyébe, egészen pontosan Pelsőcre. Utunk első állomása a Dénes György Alapiskola volt. Itt betekinthettünk a magyar iskola hétköznapjaiba, megtudtuk, hogy 154 diák jár ide több kisebb környező településről, hogy 9. évfolyamig tanulhatnak itt a gyerekek, hogy büszkék a magyar hagyományaikra és kapcsolataikra. Éppen az iskola alapításának 75. évfordulóját készültek megünnepelni. Az igazgatónő azt is elmondta, hogy közép- és felsőfokú tanulmányokat már a nagyobb városokban végeznek a diákok, és sajnos többségük le is telepszik ott, vagy Magyarországon végzett tanulmányok után már nem térnek vissza.
Pelsőcről Gömör egyik legnagyobb városába, Rozsnyóba indultunk a rozsnyói katlanon át, a Szilicei fennsíkon. Innen jó időben látni lehet a Magas -Tátra havas csúcsait. 3 nemzeti park található Rozsnyó körül, hihetetlenül zöld és természeti kincsekben bővelkedő vidék. Gazdag bányák, nemesfém- és vasérclelőhelyek működtek itt a múltban. A 20-as években a bányászat nagyrészt befejeződött.
Rozsnyó négyzet alakú terén sétáltunk egyet a hosszú buszozás után, aztán felmásztunk az óratoronyba, melynek oldalában máig ott egy ágyúgolyó, a török ostromra emlékeztetve a város lakóit és a látogatókat. A torony felől a térre néz Andrássy Dénesné Hablawetz Franciska szobra, aki nagy jótevője volt a környéknek, s kinek emlékét a férje által emeltetett csodás szecessziós stílusú mauzóleum őrzi a krasznahorkai vár tövében.
Hosszú nap után érkeztünk meg Várhosszúrétre, ahol elfoglaltuk szállásunkat. Vacsora után azért még tettünk egy sétát a falu környékén elterülő erdők övezte lápréten.
05.19. kedd
Reggeli után Betlérre buszoztunk. Az Andrássy-vadászkastély úgy bukkant elénk az angolpark fái közül, mint a romantikus festményeken szokás. A pompás kastélyt a Bebek család építette 1500-as években, az 1640-es évek óta Andrássy-birtok. A XIX. század elején építették át a mai formára, s mivel ellenállt az idő és a háborúk pusztításának, teljes pompájában érintetlenül várja a látogatókat. Itt megállt az idő. A kert fái alatt merengve szinte várjuk, hogy a gróf megérkezzen reggeli sétájáról vagy megszólaljon a vadászkürt… Az Andrássyak gazdagságát hirdette az Európában egyedülálló jegesmedve barlang, mely most ugyan üresen áll a park fái közt lévő tó felett, egykor hófehér medvéknek adott otthont, hogy lenyűgözzék a család vendégeit.
A nap következő állomása Gombaszög, a cseppkőbarlang, mely a Szlovák-karszt Nemzeti Park területén található.1951-ben fedezték fel. A barlang 1525 méter hosszú forrásbarlang, látogatható része 285 méter hosszú. UNESCO Világörökségi helyszín. A barlang egyedülálló vékony szalmacseppköveivel tűnik ki, amelyek 3 m hosszúságot is elérnek. Miután megcsodáltuk a cseppköveket, sétát tettünk a barlang alatt is húzódó Fekete-patak mentén, elidőztünk kicsit a pálos monostor romjai közt.
Harmadik megállóhelyük e napon a jégbarlang volt, mely annak a Szilice-gombaszögi földalatti hidrológiai rendszernek a része, amelybe a Gömbaszögi-cseppköbarlang is tartozik. A két barlangot a Fekete-patak feltáratlan szakasza választja el egymástól. Bizony láttunk jégcsapképződményt az erdei magaslaton, a barlang bejárata felett állva – ez már önmagában csoda. A látvány „légcsapda” eredménye: a barlag bejárata északi, a szikla a bejárat fölé hajol. A hideg levegő zárként működik, nem engedi be a nap melegét, így a barlang hőmérséklete állandóan 0 fok körüli.
A napi élményekre az esti bátorságpróba tette fel a koronát: az Andrássy-pincében kerestük a szellemeket! Az egykori Andrássy kastély, Andrássy Dénes szülőhelye helyén ma magyar iskola működik. De a pince! Tele rejtélyekkel….
05. 20. szerda
3.nap elhagytuk Gömört, Szepes felé indulunk, Késmárkra. Útközben megálltunk egy rövid sétára a Dobsina közelében található Zejmár-szakadék aljánál, mely a térség legrövidebb és talán egyik legmeredekebb szurdoka. Megmászni nem mertük, csak gyönyörködtünk a vízesésekben, a rengeteg zöld árnyalatban.
Késmárkon templomokat látogattunk. Az eklektikus stílusú „új templomban” 900 hívő fér el, itt van Thököly Imre temetkezési helye. Tisztelegtünk történelmünk nagyja előtt, aztán átmentünk a fatemplomba. Érdekes volt számunkra, hogy 1500 hívőt tud befogadni a népi barokk stílusú épület, melyben egykor iskola, sőt kocsma is működött. Séta a városban, a várudvaron ebéd… Thököly Imre lovas szobrának megkoszorúzásával búcsúztunk Késmárktól. A távolban már hívogattak a Magas- Tátra csúcsai.
Következő állomásunk a Csorba -tó. Még egy csodahely. 1970-ben síugró világbajnokságnak adott otthont a környék. Az ekkor épült két sísánc ma is látható, az alacsonyabb építményt a mai napig használják. Sétát tettünk a tó körül, aztán síelés hó nélkül a lesiklópályán idegenvezetőnk, az utánozhatatlan Tibor bácsi vezetésével. Jó móka volt, akárcsak a medvével fotózkodás…. Este vacsora után nagy játék a szabadban házigazda, Jozef Parditka birtokán.
05.21. csütörtök
Dobsina. Felmásztunk a jégbarlang bejáratához. Tanösvény vezet felfelé, séta közben a környék flóráját és faunáját ismerhetjük meg. A barlang egy igazi ritkaság, 2000-től az UNESCO Világörökség része. Hossza 1.5 km, de csak a harmadrésze látogatható. Ruffinyi Jenő bányamérnök fedezte fel. A tavasszal beszivárgó víz megfagy, a fagyott rétegek láthatók egymáson. Érdekesség, hogy a nyilvánosság részére egészen 1946-ig engedélyezve volt benne az egészévi korcsolyázás.
„Lándzsás falvakon” keresztül Lőcse felé vettük az irányt. A szepesi ládzsás, vagyis az őrző falvak – pl. Bethlenfalva , Szentandrás- a király alárendeljei voltak, a Szepesi grófnak sem tartoztak elszámolással, csak a királynak. Fegyveres szolgálatért adómentességet, kisnemesi rangot kaptak.
Lőcsére a Kassai kapun léptünk be – akár egy Mikszáth-regényben. Első megállónk a Felvidék második legnagyobb gótikus temploma, a Szent Jakab templom volt. A Basilica minor szimbólumokat tár elénk: a három hajó a szentháromságot, 12 oszlopa a 12 apostolt, az öt bejárat Jézus 5 sebét szimbolizálja. A 19 méter magas hársfából épült aranyozott szárnyasoltár, Lőcsei Pál munkája, zárható oltár. A világ legnagyobb oltára. A faragott-díszített képek, táblák képek beszélnek a szavak helyett.
Séta, városnézés következett a ezután. Megkerestük a fehér asszony házát, a városháza épületét. A főtéri szégyenketrec sajna zárva volt, mindenkit haza kellett hozni….
Szepes felé indultunk, útközben megálltunk a Herlányi gejzírnél, mely egyedülálló hideg vizű gejzír a Szalánci-hegység lábánál. Felfrissültünk, aztán bevettük a Lőcsétől 15 km-re fekvő Szepesi várat, Közép-Európa legnagyobb erődítését kb. másfél óra alatt. A vár az UNESCO Világörökség része. A kör alakú lakótorony megmászása a szűk csigalépcsókön áldozattal járt: egy-egy fej koppant az alacsony mennyezeten – a látványért azonban megérte: beláttuk a Szepesség nagy részét, távolban a Magas-Tátra havas csúcsai is látszottak.
05. 22. péntek
Felvidéki utunk utolsó napján elhagyva a karszthegységet, a 240 ezer fős Kassa felé indultunk. Kassa gazdag, jelentős királyi város volt. A Sóvári-hegység, a Hernád folyó mentén a királyi kereskedelmi út itt vezetett. A városnak árumegállító joga volt, hatalmas sóbányái erősítették gazdasági befolyását.
Először a „Rodostói házhoz” mentünk. A szabadságharc után II. Rákóczi Ferenc száműzetését Rodostóban töltötte. 1904-ben hozták haza hamvait, és a törökországi, rodostói házában található bútorait elhozták Kassára. A bútorokat (melyeket Rákóczi készített, saját kezével) itt, a Rodostói ház másolatában tekintettük meg.
Kassa főterén, a történelmi központban áll a Szent Erzsébet dóm, a gótikus építészet tökéletes példája. Szlovákia leghatalmasabb alapterületű temploma, közép-európai egyházi építészet párját ritkító alkotása. A templom legértékesebb műkincse a gazdagon díszített gótikus főoltár, legjelentősebb látnivalója pedig II. Rákóczi Ferenc fejedelem kriptája.
A Szent Erzsébet dómtól nem messze, egy a Fő térről nyíló kis utcában, az egykori Szegfű utca 6. alatt áll Márai Sándor szülőháza. Itt is tiszteletünket tettük, aztán rövid séta és fagyizás után elbúcsúztunk a csodálatos Kassától, a Felvidéktől, és hazafelé indultunk.
„Ó mennyi város, mennyi nép.
Ó mennyi messze szép vidék!
Rabsorsom milyen mostoha,
hogy mind nem láthatom soha!”
(Babits Mihály)
