Március 16-án Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke rendhagyó történelemórára invitálta iskolánk 7. és 8. osztályos tanulóit. Nagy szeretettel, frissítővel, teasüteménnyel fogadott bennünket. Ezután sorra jártuk vele a Palota termeit, amelyet Szily János püspök építtetett a Székesegyházzal, a Papnevelő Intézettel, az Eölbey-házzal együtt. Az építkezések 1778-ban kezdődtek, és 1799-re fejeződtek be. Az épületbe az áthajtós kapuszínen lehet bejutni, innen vezet az út az emeleti, reprezentatív termekbe. Az előszobában találjuk Szombathely korábbi püspökeinek portréit. A Díszterem mennyezetképe Maulbertsch munkája, s a terem oldalfalain Szombathely története is megelevenedik. Majd gyönyörködtünk Dorfmeister István fali festményeiben, melyek Szent Pál történetét tárják a látogatók elé. Megismerhettük a rézmetszés fogásait. A könyvtárteremben egy titkos alagutat fedezhettünk fel. Végül lejutottunk a Visitor Központ aulájába, ahol többek közt a 2018. május 1-jén boldoggá avatott Brenner János káplán vértanú emlékhely-múzeuma található. Legvégül a Római Kőtárban időztünk, letűnt, régi világ emlékein.
Köszönjük a kedves tárlatvezetést a Püspök Úrnak!








