Hivatkozások

Bethlen

mna

Lovagkor - történelmi projekthét

Lovagkor témahét

Lovagkor – a megelevenedett történelem.
Ezt a címet kapta iskolánk tantárgyi jó gyakorlata, melynek során 6. osztályos tanulóink rendhagyó módon ismerkedtek meg a középkor történelmének egy szakaszával. A témahét elsődleges célja az volt, hogy életszerűvé tegyük az írott történelmet, sokoldalúan mutassuk be a lovagok életét, s a történelem tantárgyon kívül bevonjunk más tárgyakat is az ismeretszerzés folyamatába. Így aztán rajz és informatika órán lovagi címer, nemesi oklevél-, iniciálé- és középkori graffitikészítés folyt. Testnevelés órán a lovagi torna szabályaival, lovagi játékokkal és az íjászattal ismerkedhettek a gyerekek, magyar irodalomból a lovagi költészettel, sőt ők maguk is írtak verseket. A lányok ügyeskedtek a keszkenők hímzésében és középkori fejdíszt készítettek maguknak, míg a fiúk lovagi pajzsukra és apródruhájukra festettek címert. Érdekes előadást hallgathattak a gyerekek a gyógyítás módjairól, megismerkedtek néhány gyógyfűvel s maguk is készítettek levendulazsákokat. A lovagkor sajátos öltözetét és fegyverzetét is felelevenítették diákjaink, majd egy fegyverbemutató részesei lehettek. Német órán még egy középkori tánc megtanulására is jutott idő. Talán az egyik legnagyobb élményt a középkori lakoma jelentette. A húsoktól roskadozó tálak látványa meghozta a gyerekek étvágyát és a kor szokásaihoz hűen, evőeszközök nélkül láttak neki a falatozásnak. A témahét „fénypontja” a sümegi kirándulás volt, ahol egy igazi lovagi tornát tekinthettünk meg. A projekt zárásaként kiállítást rendezünk az elkészült tárgyakból, produktumokból.
A gyerekek nevében köszönöm Némethné Grasanovics Zsuzsának, Francsics Zoltánnak, Gyürki Editnek, Sassné Marikának, Bíró Jánosnénak és Paksi Jánosnak a témahét lebonyolításában nyújtott segítségét.
Paksiné Kecze Tünde

A képen a következők lehetnek: 16 ember, , mosolygó emberek, álló emberek

Eseménynaptár

June 2023
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Login Form

© 2021 Egyházasrádóci Kossuth Lajos Általános Iskola

Please publish modules in offcanvas position.