Retro nap

Mivel az ötödik, hatodik és hetedik osztályban már volt történelmi témahetünk, ezért tanáraink arra gondoltak, hogy nekünk, nyolcadikasoknak is legyen egy témanapunk. Ismerkedjünk meg nagyszüleink, szüleink iskolai mindennapjaival. Ezért választották a Kádár-korszakot, az Úttörő mozgalmat.

Előzetesen őrsöket alakítottunk, a fiúk Vadőrs, a lányok Bagoly nevet vettek fel, tisztségviselőket választottunk. Lett őrsvezető, helyettes, zászlóvivő, kukta, nótafa, stb. Délelőtt esküt tettünk, felkötöttük a piros nyakkendőnket, elmondtuk a 12 pontot. “Az úttörő, ahol tud segít! “-ponthoz kapcsolódóan segítettünk az iskolában.

 Délután elbicikliztünk egy közeli erdőbe, ahol a 2 őrs számháborúzott. Visszatérve tábortüzet raktunk, és vacsoránk főzésével foglalatoskodtunk. Hamis gulyást és palacsintát készítettünk. A főzésben Erika, Ákos és Balázs segített.

Főzés közben úttörődalokat és kedvenc slágereinket énekeltük. Megidézve Zánka, Csillebérc szellemét. Sokat játszottunk. Volt kulturális, történelmi akadályverseny, pókfoci, activity, éjszakai bújócska, végül retrokvízzel zártuk a napot. Éjszaka, elalvás előtt még beszélgettünk egy keveset.

Köszönjük a segítőknek!

 8. osztály!