MADÁRGYŰRŰZÉS

A Tömördi Madárvártán való részvétel az egyik legnépszerűbb programunk. Az idén sem hagyhattuk ki a lehetőséget, hogy ellátogassunk Tömördre és kézközelből figyelhessük meg a madarakat. Főként alsós diákjainknak kínáljuk ezt a lehetőséget, és mindig nagyon sokan jelentkeznek rá. De nem csak a gyerekek: a szülők is lelkesen vesznek részt a programon, segédkeznek a szállításban is. … Olvass tovább

TÜNDÉRTÁBOR

Még szinte el sem kezdődött a tanév, de máris 3 napos Tündértábort szerveztünk napközis diákjainknak. Az alsós szakmai munkaközösség remek programot állított össze a kisdiákoknak. Első nap bemutatták a gyerekeknek a Tündérkertet, s megtanították nekik, miképpen lehet a fák kérgéről mintákat készíteni, majd különböző magvakból nyakláncot készítettek. Ezt ügyességi játékok és tündértánc követett. Tündértáborunk 2. … Olvass tovább

Lovagkor – a megelevenedett történelem

Ezt a címet kapta iskolánk tantárgyi „jó gyakorlata”, melynek során 6. osztályos tanulóink rendhagyó módon ismerkedtek meg a középkor történelmének egy szakaszával. A témahét elsődleges célja az volt, hogy életszerűvé tegyük az írott történelmet, sokoldalúan mutassuk be a lovagok életét, s a történelem tantárgyon kívül bevonjunk más tárgyakat is az ismeretszerzés folyamatába. Így aztán vizuális … Olvass tovább

Elindult az új tanév

  Szeptember 1-jén, ünnepélyes keretek között kezdetét vette a 2023/24-es iskolai tanév. Areggel 8 órakor kezdődő tanévnyitón Süle Erika, igazgató asszony köszöntötte a gyerekeket, a pedagógusokat és a jelen lévő szülőket, vendégeket. Elmondta, hogy az iskola felkészült a tanév indítására, 100%-os szakos ellátottsággal, jó tárgyi feltételekkel tudnak nekivágni az új évnek. Kérte a gyerekeket, hogy … Olvass tovább